Átadták a 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti szakaszát

Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti 26,4 kilométeres szakaszát.

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere a Somogybabodon tartott eseményen azt mondta: a kaposváriak másfél évtizede várnak erre a fejlesztésre, amelynek már a híre elég volt ahhoz, hogy a város felkerüljön a befektetők térképére, a település gazdasága azóta érezhetően erősödik. A négysávos út eredményeként Kaposváron két ipari park épül, a városban tűzoltó- és mentőautókat is gyártani fognak, és remélhetőleg az útberuházás hozzájárul a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, versenyképes munkabért fizető vállalkozások érkezéséhez - mondta. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.

 

Átadták a 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti szakaszát


Mosóczi László Kaposvárt méltatva azt mondta, hogy a somogyi megyeszékhely fejlesztési mintaváros, a helyi fejlesztés igényei rangsorának élén a közlekedés modernizációja szerepel. A 67-es gyorsforgalmi út megépítése mellett példaként hozta fel Kaposvár sűrítettgáz-üzemű autóbuszflottáját, közlekedési központjának építését. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi út lehetőséget teremt nemcsak Kaposvár, hanem egész Somogy fejlődésére, és felhívta a figyelmet arra, hogy az úttal párhuzamosan Kaposvár és a Balaton kerékpárút-összeköttetése is megvalósul. Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni. Hozzátette, hogy egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban, 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladóknak. A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út két további része, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő szakasz fejlesztése 2021-re valósul meg. A teljes hosszában 46 kilométeres, 130 milliárd forintba kerülő gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.