Kaposvár vezető hír

Nyereséges céggé vált a Kométa

Nyereséges céggé vált a Kométa

A Kométa 99' Zrt. mintegy 30 milliárd forint árbevételt ért el 2015-ben, ez 5 milliárddal több a 2014-esnél.

Az évek óta veszteségesen működő kaposvári húsipari cég - melynek eredményei a gazdasági válság kezdete óta romlottak - több százmillió forint nyereséggel zárt tavaly. Erről a cég gazdasági igazgatója, Prohászka Balázs számolt be az MTI-nek. Prohászka úgy véli, a beruházások eredménye a siker, a nyereséget pedig újabb fejlesztésekre fordítják.



Giacomo Pedranzini olasz tulajdonos a fejlesztések átadásán


A Kométa értékesítésének csak a negyede feldolgozott húskészítmény, de a védőgázzal csomagolt nyers húsok értékesítése is jelentősen megnövekedett. A 42%-os exportnövekedés is kiemelkedő eredmény, a cég bevételeinek több, mint egyharmada származik a kivitelből. Elsősorban az olasz piacra szállítanak. A Kométa több, mint 700 embert foglalkoztat Kaposváron. Az olasz tulajdonú Kométában 2013-ban szerzett 38 százalékos tulajdonrészt az önkormányzat, egyúttal a cég tőkeemelést hajtott végre, mely a fejlesztések alapjait teremtette meg.


MTI / MCOnet