Kaposvár vezető hír

Rekonstruálják a kaposvári levéltárat

Rekonstruálják a kaposvári levéltárat

A nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram keretében újul meg a kaposvári levéltár.

A kormány jelentős lépéseket tett a magyar épített örökség megóvásáért, az eddiginél több forrást biztosít a műemlékvédelemre. A nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram 55 milliárd forintos kerettel indult el, valamint a Modern Városok program keretében több int 35 milliárd forint bevonásával kezdődnek meg az öröskégvédelmi beruházások.

 

400 millió forintból rekonstruálják a kaposvári levéltárat

55 milliárd forintos kerettel elindult a nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram, keretében 400 millió forintból újul meg a kaposvári levéltár

 

Az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához 400 millió forinttal járul hozzá a kormány, az épület a tervek szerint a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont. Az egykori vármegyei levéltár az 1828-1832 során építették, később többször bővítettek. A kaposvári központban őrzik a megye és a települések közigazgatási, jogszolgáltatási, gazdasági és családi levéltári irategyütteseit. 

 

/T.D.