Szita: Köln, Párizs nekünk intő jel

A budai Millenáris adott otthont a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által rendezett tanácskozásnak, melyet A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen címmel rendeztek meg. A konferencián részt vevő polgármesterek nyilatkozata szerint elfogadhatatlan az itt élőknek, hogy "Magyarországra százezres nagyságrendben telepítenének bevándorlókat".

Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke köszöntőjében szintén leszögezte: \"védelmet nyújtunk a menekülteknek, de nem kérünk a kalandorokból\". \"Sem a német kancellár, sem senki más nem kapott felhatalmazást arra, hogy a mi életünkről a mi kontónkra tárgyaljon bárkivel\" - jelentette ki a polgármester, aki bírálta, hogy az EU az illegális bevándorlók visszafordítása helyett a szétosztásukat jelölte meg célként.


\"\"


Pintér Sándor belügyminiszter beszédet mond a Millenárison 2016. március 12-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi


Szita Károly elmondta: eddig 913 magyarországi település emelte fel szavát a kötelező betelepítési kvóta ellen, mely \"jogtalan, ésszerűtlen és veszélyes\". \"Nem azért építettük városainkat, falvainkat, hogy lepusztítsák azok, akiket ideküldenek. Köln, Párizs nekünk intő jel (...), nem kérünk abból, hogy lányaink és asszonyaink veszélynek legyenek kitéve, amikor kilépnek az utcára\" - jelentette ki a a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.


MTI / MCOnet