Zöld város Kaposvár

315 millió forintból korszerűsítették a közvilágítást Kaposváron az önkormányzat "Zöld város" programjának keretében, a beruházást teljes mértékben az Európai Uniós finanszírozta - közölte Szita Károly polgármester november 18-i sajtótájékoztatóján.

Szita Károly elmondta: során 55 utcában cserélték ki az izzókat a legkorszerűbb, 40 százalékkal kevesebb energiát fogyasztó LED-es fényforrásokra. Ennek köszönhetően a jelenlegi mintegy 160 millió forintos közvilágítási költség évente több mint 20 millió forinttal lesz kevesebb - tette hozzá. A polgármester emlékeztetett, hogy 2009-ben kezdték el a közvilágítás korszerűsítését Kaposváron, és a korábbi években több mint kétezer izzót cseréltek már energiatakarékosra. A mostani több mint kétezer izzó cseréjével ezt a zöld programot folytatták. Szita elmondta: a tervek szerint jövőre újabb 1800 régi fényforrást cserélnek környezetbarát, energiatakarékos LED izzókra, az önkormányzatnak ugyanis az a koncepciója, hogy idővel az egész városban megújuljon a közvilágítás. A csaknem kilencezer köztéri lámpatest mindegyikében energiatakarékos, azaz kisebb fogyasztású, de nagyobb fényerejű izzókat fognak elhelyezni, biztonságosabbá téve a közlekedést a gyalogosok és a járművek számára egyaránt - hangsúlyozta a polgármester.


\"Szita


A program úgy indult: többen is megkeresték az önkormányzatot azzal a problémával, hogy a közvilágítás nem elég hatékony, nem világítanak kellőképpen a lámpák -mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere 2015. november 28-án. Fotó: Budavári Roland


Szita Károly polgármester kitért arra is, hogy az izzócserékkel párhuzamosan folyik egy intelligens lámpavezérlő rendszer kiépítése is, amely adatot szolgáltat az energiafelhasználásról, a meghibásodásokról, valamint azok jellegéről is, így a szolgáltató azonnal tudomást szerez a hibáról, és javítani is tudja. Elmondta: a vezérlőrendszer alkalmas különféle szenzorok fogadására is - forgalomszámlálásra, légszennyezettség mérésre vagy kamerajel továbbítására. A lámpák fényerejének szabályozására lehetőséget biztosít - tette hozzá. Szita Károly leszögezte: a közvilágítás korszerűsítése csak egyik eleme annak a stratégiának, amelynek célja, hogy Kaposvár Európa egyik olyan zöld városa legyen, amely jövőjét a megújuló energiák használatára alapozza.


MTI / MCOnet