A gáz mellett fával fűtenek

"Árak - A somogysziliek még nem döntötték el, melyik az olcsóbb
Három évvel ezelőtt indult el a gázberuházás Somogyszil gesztorságával. Ma már vezetéken jut el az energiahordozó Ga-dácsra, Kazsokba és Bü-ssübe is. Akkoriban a lakosságnak csak harminc százaléka akarta bevezettetni. Az arány azóta változott.

Sámoly Endre, Somogyszil polgármestere a beruházást az elmúlt negyven év legnagyobbjaként emlegette. Azt mondta: csak a törpe vízmű átadása volt hasonló. A vezetékes gáz kiépítésére tíz évet vártak, a megvalósítást a négy település közösen vállalta.

Zádori János Büssüben él, három év után az idei év lesz az első, hogy gázzal fűtenek."

(Forrás:www.somogyihirlap.hu)