Baka József nevét vette fel a kaposvári diagnosztikai központ

A Kaposi Mór Oktató Kórház Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központja Baka Józsefnek (1933-2004), a Kaposvári Egyetem korábbi gazdasági főigazgatójának, a somogyi megyeszékhely egykori alpolgármesterének nevét vette fel.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyet, 2010 óta vidéken több mint 500 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, köztük több Kaposváron. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója arról szólt, hogy a kaposvári kórház a Dél-Dunántúl kiemelt egészségügyi intézménye, ahol példamutatóak az onkológiai ellátások szervezésére, a betegutak rövidítésére tett kísérletek.

 

Baka József nevét vette fel a kaposvári diagnosztikai központ - fotó: kaposvarmost.hu

Szita Károly, Kaposvár polgármestere Baka Józsefet méltatva azt mondta, egy zseni volt

 

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a diagnosztikai központot magas szintű szaktudás, hozzáértés, humanizmus, folyamatos fejlődés jellemzi. Szita Károly, Kaposvár polgármestere Baka Józsefet méltatva azt mondta, egy zseni volt, aki egyetemi és alpolgármesteri munkájában törekedett a gazdasági függetlenségre, mert tudta, hogy "annál nagyobb kincs nincs". Az eseményen elhangzott, hogy Baka Józsefnek meghatározó szerepe volt az egyetem agrárprofiljából kifejlődő humán egészségügyi szolgáltatói tevékenység létrehozásában, fejlesztésében, folyamatos megújításában.

 

MTI/T.D.