Édes és sós fesztivál
A somogyi megyeszékhely két helyszínén is várják az édes és sós ízek kedvelőit a következő hétvégéken. Augusztus 29-én, Kaposfüred napján a káposztás ételek versenyét rendezik meg, a következő hét péntekén és szombatján pedig a méztermelők veszik birtokba Kaposvár főterét.
Gasztronómiával vesz búcsút a nyártól Kaposvár. Augusztus 29-én immáron nyolcadszor rendezik meg Kaposfüreden a káposztás ételek versenyét. A Benedek Elek Általános Iskola udvarán színes programokkal egész nap várják az érdeklődőket. A káposztás ételeket délelőtt kell elkészíteni, majd a koradélutáni zsűrizés után a kóstoló következik. Az evés-ivás közben bogárhátú autók vonulását is megtekinthetik az érdeklődők, de a zeneszeretők sem maradnak szórakozás nélkül. A népzenétől kezdve a rockon át a musical és operett slágerekig bezárólag számos stílusirányzat fellelhető lesz majd Kaposfüreden. A rendezvények ingyenesen látogathatók.
A következő héten kifejezetten az édesszájúakat várják Kaposváron. Szeptember 4-én és 5-én harmadszor rendezik meg a mézfesztivált a Kossuth téren, s másodszor társul mellé regionális szintű konferencia és szakvásár. A kulturális műsorokkal színesített programsorozat keretében néptáncosok, énekesek, sportolók lépnek fel, de a fő attrakciók idén is a mézhez kötődnek. A Nagyboldogasszony Székesegyházban mézszentelő szentmisét tartanak, és a méz lovagrendek felvonulása is látványos akciónak ígérkezik.