Jó üzlet, de veszélyes is az ingyen szerzett pirula

"Közgyógyellátás - A pazarló rendszer szigorítását tervezi a tárca
Az ország több kínai piacán, vásárában is fellelhető és fillérekért megvásárolható néhány azokból a gyógyszerekből, amelyeket közgyógyellátási igazolványra ingyenesen kaphat meg a beteg. Algopirinhez például már néhány tíz forintért is hozzájuthat, aki jó helyen keresi. Somogyban is gyakran tapasztalható, hogy a szokásosnál jóval nagyobb mennyiségű gyógyszert írattak föl a betegek akár több orvossal is. Nálunk is létezik tehát a gyógyszerek másodlagos, rejtett piaca, azonban szakembe-rek szerint egyelőre főként a családon belül adják-veszik az ingyenes pirulákat, kenőcsöket.

A szociális tárca januártól szigorú kontrollt kíván bevezetni a közgyógyellátásban. Legfeljebb 12 ezer forint értékű gyógyszer válható ki ingyenesen közgyógy-ellátási igazolványra havonta, s a patikákból néhány percen belül ellenőrizhető lesz, érvényes-e az igazolvány és hol tart a személyre szabott pénzkeret.

Természetesen a változtatás nem történhet érdeksérelem nélkül, mégsem tartható tovább, hogy korlátlanul lehet ingyenesen kiváltani gyógyszereket egy hétszázas listából – Göncz Kinga, a szociális tárca vezetője így indokolta egy kaposvári szakmai tanácskozáson a közgyógyellátás területén tervezett szigorítások mielőbbi bevezetését."

(Forrás:www.ujneplap.hu)