Kaposvár

Jövő tavaszra elkészül az autóbusz-telephely

Jövő tavaszra elkészül az autóbusz-telephely

Szita Károly polgármester sajtóbejárás alkalmával mondta el, hogy jól halad a helyi járatú autóbuszok telephelyének építése Kaposváron, a mintegy 5,5 milliárd forintos beruházás jövő tavasszal fejeződik be.

 

A Cseri úton zajló fejlesztéssel 30 év után végleges helye lesz a tömegközlekedését biztosító, cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el - hangsúlyozta a polgármester. Seres György létesítményi főmérnök azt mondta, a telephely készültségi foka 50 százalékos, az átadást jövő márciusra tervezi a kivitelező Magyar Építő és Duna Aszfalt alkotta konzorcium.

 

Jól halad az autóbusz-telephely építése Kaposváron

A telephely készültségi foka 50 százalékos, az átadást jövő márciusra tervezik

 

Veizer Jánosné, a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a telephely ad otthont a cég központjának, s lehetőséget ad a buszok tárolása, szervizelése mellett a járművek műszaki vizsgáztatására, mosására, tankolására, továbbá a projekt keretében beszerzendő két elektromos busz töltésére is. A létesítmény zolgáltatásaival nyitva áll más önkormányzati vállalatok, továbbá vállalkozások, magánszemélyek előtt is - jegyezte meg.

 

MTI/T.D.