Kaposvár az úszósport utánpótlásának fellegvára lehet

Még hozzá sem kezdetk az új, négymilliárdból épülő kaposvári uszodához, mely a Modern városok program keretében épülhet meg, és igen nagy lökést adhat a város úszósportjának - az önkormányzat támogatásával máris több mint 2500 gyermek tanult meg ingyenesen úszni.

Az 5 évvel ezelőtt indított Ketskés Bandi bácsiról elnevezett úszóprogramban eddig több, mint 2500 második osztályos kisiskolás tanult meg ingyen úszni Kaposváron. A programba már több mint 50 millió forintot tett a város – mondta Szita Károly az iskolások januári záró úszásbemutatóján a kaposvári fürdőben, ahol a gyermekek a hagyományokhoz híven több úszásnemben is bemutatták tudásukat. A napot iskolák közötti verseny zárta.


\"\"


A vízilabdához is elkél az utánpótlás


A programhoz tavaly már az óvodások is csatlakoztak. Ez ugyan plusz 20 milliót jelent Kaposvár büdzséjének, ám így további 1000 kisgyermek már az iskolakezdés előtt megtanulhat úszni – tette hozzá Szita Károly. A polgármester leszögezte: a programot a jövőben is folytatják, hiszen ezzel az életre szóló tudással hatalmas előnyre tesznek szert.


MTI / MCOnet