Keresés a tartalomban:
OK
Partnereink:
Kaposvári tavaszköszöntő
2010. márc. 10., szerda, 14.13.59 CET
A portálunkon már megjelent információk mellett újakkal is szolgáltak, melyet most közzéteszünk.
A nemzeti ünnep miatt március 15-én változik a forgalmi rend a belvárosban, útlezárásra és forgalomelterelésre kell számítani a Szent Imre utcában, a Bajcsy-Zsilinszky utcától a Széchenyi térig, majd a Petőfi téren.
Idén nem rendez Tavaszi fesztivált a somogyi megyeszékhely, ennek ellenére gazdag kulturális kínálat vár minden kaposvárit és ide látogatót. A tavaszköszöntő hangversenysorozat 26 eseményéből hetet már nagy sikerrel megrendeztek, ám a zeneiskola a következő hetekben is tartalmas kikapcsolódást ígér az érdeklődőknek.
Ugyancsak felhőtlen szórakozást nyújthat a március 18-án a Munkácsy gimnáziumban koncertező Benkó Dixieland Band, a másnap hangversenyt adó Kaposvári Fúvószenekar, valamint a Zenekedvelők Egyesülete által szervezett Felnőtt kórusok hétvégi találkozója. A Pécsi Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara március 25-én lép fel a református templomban.
A jogi beszélgetéseket idén immáron tizennyolcadszorra rendezi meg Kaposvár március 18-án és 19-én.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

hirdetés
| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
Internet Szótár
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz