Keresés a tartalomban:
OK
Partnereink:
Letették az új Kaposvári Nagypiac alapkövét
2010. márc. 19., péntek, 16.19.43 CET
A megszokott helyen, de teljesen megújult környezettel várja majd a kaposváriakat az augusztus végére elkészülő új Kaposvári Nagypiac. Szita Károly polgármester az épület alapkövének péntek délelőtti elhelyezésénél kiemelte: Kaposvár a nehézségek ellenére sem mondott le terveiről, a válságban nem lassít, hanem gyorsít, s egy régi álmot valósít meg, munkahelyeket teremtve ezzel a városban. Az építés lehetőségét közbeszerzésen a legolcsóbb árajánlatot tevő ZÁÉV Zrt. és a Kaposvári Középületkivitelező Kft. nyerte el.
A Baross Gábor utcában kétszintes parkolóház épül, 184 új hellyel megoldva a piaclátogató kaposváriak legnagyobb problémáját. A harmadik szinten épül meg a vásárcsarnok, ahol raktárral, mosdóval, öltözővel felszerelt üzleteket alakítanak ki. Az őstermelők továbbra is asztalokról árusíthatnak.
Az átalakítás következő ütemében a jelenlegi piacot újítják meg. Elbontják a csarnokot és a pavilonokat, s a felszabaduló területen új térburkolatot fektetnek le. Kisebb zöldfelületeket is terveztek, és rendezik a vásárcsarnokkal éppen egy szinten fekvő elárusító teret. Fedett "gombákat" építenek, ezek alatt 4-4 kereskedő kínálhatja portékáját. A pecsenye- és kolbászsütők a Rákóczi tér felöli bejárattól északra kapnak majd helyet. A Laktanya utcai bejáratnál portásfülke épül, mellette öt üzlethelyiséget alakítanak ki.
Az új létesítmény önkormányzati tulajdonban marad, az ott lévő üzleteket és árusítóhelyeket bérelhetik a kereskedők.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

hirdetés
| << | 2010 Július | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
Internet Szótár
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz