Kaposvár

Száznál több adventi program Kaposváron

Száznál több adventi program Kaposváron

Több mint száztíz programmal, köztük koncertekkel, kiállításokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket december 2. és január 2. között Kaposváron.

Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója az advent időszakában, a két ünnep között, valamint az újév első napjaiban sorra kerülő rendezvényekről elmondta: az eseménysorozat december 2-án az első adventi gyertya meggyújtásával, a város ünnepi fénybe "öltöztetésével", a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulóinak műsorával vette kezdetét. Szólt arról, hogy aranyvasárnap, azaz december 23-án lesz Szita Károly polgármester és Kaposvár kórusainak köszöntője, valamint a történelmi egyházak karácsonyi áldása. Az ünnepi programsorozat január 2-án újévi koncerttel zárul a Szivárvány Kultúrpalotában, az eseményen közreműködik a Duna Szimfonikus Zenekar.

 

Száznál több adventi program Kaposváron

A Kaposvári Advent a város leghosszabb és legfontosabb eseménye

 

A somogyi megyeszékhely ünnepi rendezvényei keretében fellép Hobo, a Déryné Vándorszíntársulat, koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar és mások mellett Szekeres Adrienn is. A Kaposvári Advent a város leghosszabb és legfontosabb eseménye. Szeretnénk, ha mindenkihez, aki a belvárosban sétál, eljusson advent valódi üzenete, igazi karácsonyi élményben legyen része, ezért mindent megteszünk, hogy az építmények és a díszítés igényes, ízléses legyen - közölte Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense-