Területfejlesztésről - másképp

Salgótarjáni Polgári Kör vendége volt Dóra Ottó, a megyei közgyűlés, valamint a területfejlesztési tanács elnöke volt.
Érinti-e megyénket a Draskovics-csomag, miért hűvös a megyeszékhely és a megyei önkormányzat viszonya, tényleg Miskolcra kell-e szaladnunk a jövőben "ügyintézni", van-e reményünk uniós támogatás elnyerésére; ezek a kérdések is terítékre kerültek a Salgótarjáni Polgári Kör minapi, legutóbbi összejövetelén, melynek vendége Dóra Ottó, a megyei közgyűlés, valamint a területfejlesztési tanács elnöke volt.

A dr. Horváth István vezette civil szervezet negyedéves munkaprogramjában a gazdasági témájú beszélgetések szerepelnek nagyobb súllyal, ennek nyitóprogramja volt a mostani találkozó. Dóra Ottó elmondta, hogy idén érezhetően átalakul a területfejlesztési rendszerünk, melynek súlyponti kérdése a régiók nagyobb önállósága, a továbbra is erőtlen kistérségek elosztó szerepének nagymértékű csökkenése.

Jelezte, hogy a miskolci székhelyű regionális területfejlesztési tanács soros elnökeként azon munkálkodik majd, hogy Nógrád maximálisan kihasználhassa lehetőségeit. A közigazgatási reformról szólva elmondta, hogy nem tartaná szerencsésnek a megyerendszer felrúgását, más kérdés, hogy az Európai Unió ma nagyobb területi egységekben, régiókban gondolkodik támogatási politikájában. A valódi régió számunkra északra van, s ez a határok eltűnésével megtölthető tartalommal - hangsúlyozta, s jelezte: ezzel a szándékkal alakult meg az elnökletével működő Neogradiensis Eurorégió is.

Az uniós pályázatok előminősítése Nógrád számára jelentős támogatással kecsegtet, így remény van arra, hogy fejlesztési forráshoz jut számos kiemelt projekt, köztük például a szécsényi múzeum és óváros rehabilitációja, vagy a salgótarjáni belváros modernizálása. Arra a kérdésre, hogy a Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter által bejelentett megszorító intézkedések érintik-e megyénket, ma még nem lehet egyértelmű választ adni, de Dóra Ottó bízik benne, hogy a tervezett fejlesztések elindulhatnak, vagy folytatódhatnak.

Nem rejtette véka alá a város és a megye folytatódó hűvös kapcsolatát, noha most mindkét szervezet szocialista politikusok vezetése alatt áll. Elvi téren a kapcsolat problémamentes, a gyakorlatban azonban - ha úgy tetszik: üzleti téren - az együttműködés akadozik - mondta. - Örömmel mondom, hogy nincs köztünk vita, véleménykülönbség, ugyanakkor az a baj, hogy nincs köztünk vita, véleményegyeztetés - érzékeltette. Úgy nem lehet együttműködni, hogy egy adott intézmény esetében osszuk meg a feladatot, de a pénzt csak az egyik adja hozzá - hangsúlyozta.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy "ejtőernyős" vezetők kinevezésére nem azért volt szükség, mert Nógrádban nem lennének megfelelően felkészült szakemberek; a Volán és az öblösüveggyár élére a súlyos helyzet ismeretében választottak válságmenedzsereket. Reményét fejezte ki, hogy a kórház-rekonstrukció folytatódik a megyében, bár az is látszik - tette hozzá - hogy a jelenlegi kapacitás bizonyos intézményeknél túlméretezett. Őrködni fog azon, hogy bizonyos alapszolgáltatásért ne kelljen a jövőben Miskolcra járni, noha ottani orvosi körök ezért erősen lobbyznak.

A vasút rekonstrukciója ma is napirenden van, ám a szükséges tízmilliárd forint még uniós forrásból sem látszik, lévén, hogy ahhoz az önerőt nekünk kellene biztosítani. Egyetértett azokkal a megszólaló orvosokkal, akik tűrhetetlennek minősítették, hogy Salgótarjánban nincs gyermekorvosi és fogászati ügyelet.

- Én Salgótarjánban élek, s remélem, a gyermekeim is itt találnak majd boldogulást. Éppen ezért gyakran járok a problémák útján, a megoldást keresve, de eddig senki nem jött még velem szemben - érzékeltette Dóra Ottó.

Nógrád Megyei Hírlap