Elfogadták a megye 2016-os költségvetését

A Somogy Megyei Önkormányzat február 19-én megszavazta éves költségvetését, 320 millióból gazdálkodnak.

A kormányzó pártok többségét bíró testület kilenc igennel, három nem szavazat és három tartózkodás mellett fogadta el a rendeletet, mely szerint a Somogy megyei önkormányzat 2016-ban 320 millió forintból gazdálkodik majd. Az önkormányzat tavaly jól gazdálkodott, mert 61 millió áll rendelkezésére 2015. évi pénzmaradványként. Személyi, dologi, működési kiadások mellett 6 millió forintot költenek majd informatikai korszerűsítésre, emellett pedig 2 milliót a vármegyeháza felújítási munkálataira.


\"\"

 Az önkormányzat testülete


Kolber István, a Demokratikus Koalíció, valamint Gyenesei István, a Somogyért Egyesület képviselője a költségvetésről folyó vitában emlékeztetett: a megyei önkormányzathoz korábban 40 intézmény 5 ezer munkavállalója tartozott, a büdzsé pedig a most elfogadott nyolcszorosa volt. Jakó Gergely, a közgyűlés elnöke szerint takarékos költségvetés született: \"A büdzsé jól tervezett, stabil és reális\" - mondta a Fidesz-KDNP-s megyei képviselő, egyúttal emlékeztetett: az ellenzék által visszaidézett időszakban hitel felvételére volt szükség az intézményfenntartáshoz. Füstös János leszögezte: Somogy megye több mint 50 milliárd forint pályázati forráshoz jut 2020-ig.


MTI / MCOnet