Március végéig tilos a Balatonon csukát fogni

Március végéig tart a csuka fajlagos fogási tilalma a Balatonon, ahol a szigorúbb szabályozás miatt a célzott horgászat is tilos erre a halra - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Nagy Gábor kifejtette, nemcsak megtartani tilos a csukát, hanem az ívó helyeken horgászni sem szabad rá. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a honlapján a februárban ragadozó halra horgászni indulóknak arra is felhívja a figyelmét, hogy a balatoni horgászrend értelmében tilos célzottan olyan halra is horgászni, amely méreten aluli, vagyis méretkorlátozás alá esik. A halgazdálkodási társaság összesítette a múlt év márciusától december közepéig, 47 helyszínen zajlott haltelepítéseket. A beszámoló szerint az éves szinten kötelező, 300 ezer kilogrammnyi 2-3 nyaras korú pontynál mintegy 57 ezer kilogrammal többet engedtek a tóba. A társaság számára 2018-tól írja elő a halgazdálkodási terv 250 ezer előnevelt korú ponty telepítését is, amit jelentősen túlszárnyalva, 775 000 darabot helyezett ki a tó nyugati medencéjébe.

 

Március végéig tilos a Balatonon csukát fogni

 

Egynyaras süllőből 2019-ben nem sikerült teljesíteni a 6000 kilogrammos kötelezettséget. Ebből a halfajból - amelyből még nem önellátó a társaság - összesen 4757 kilogrammot telepítettek a Balatonba, mivel országszerte hiánycikknek számított a süllő, és nehéz volt hozzájutni - olvasható a honlapon. 2021-től várhatóan megoldódik ez a probléma, mert ettől az évtől kezdenek el termelni a társasághoz visszakerülő halastavak - ígéri a halgazdálkodási cég, amely előnevelt csukából 18 ezerrel fejelte meg tavaly a 250 ezres telepítési kötelezettségét, balinból pedig sikerült tovább növelnie a megtermelt mennyiséget, és a 60 ezer előnevelt példány mellett 30 600  kétnyaras halat is kihelyezett a Balatonba. Két éve zajlott a balatoni halgazdálkodás történetének első kősüllő telepítése. Tavaly a kezdeti mennyiséget megduplázva, 7500 egy- és kétnyaras példányt engedtek a tóba. Folytatódott a 2015-ben megkezdett menyhal-újrahonosítási program is: szeptember végén két helyszínen összesen 5000 egynyaras példányt juttattak a Balatonba, míg kétnyaras korú compóból a kötelezettségüknek megfelelően 200 kilogrammot telepítettek.