Megalakult a Somogy Megyei Közgyűlés

Megalakult Kaposváron a Somogy Megyei Közgyűlés. A testület újraválasztotta Bíró Norbert (Fidesz-KDNP) korábbi elnököt.

Az alakuló ülést korelnökként Gyenesei István (Somogyért) vezette, aki 34 éve tagja a megyei testületnek, ebből 17 évig volt elnök. Az eskütétel utáni beszédében összegezte, hogy a somogyi közgyűlés 15 tagjából 9 kicserélődött; az elmúlt negyed évszázadban összesen 26 jelölő szervezet próbált mandátumot szerezni a testületben, ezek közül csak a Fidesz és a Somogyért delegáltjai képviseltették magukat folyamatosan. Az MSZP idén kiesett, újként a Momentum képviselője szerzett mandátumot.  A korelnök arra kérte az új testület tagjait, hogy a közgyűlésben elsősorban az őket megválasztókat és ne a pártjaikat képviseljék. Elsődleges feladat a többi megyével is összefogva visszaszerezni a megyei közgyűlések elveszett tekintélyét, és feladatait - hangsúlyozta.

 

Megalakult a Somogy Megyei Közgyűlés

 

A közgyűlés titkos szavazással, 11 igennel, négy tartózkodással újraválasztott elnöke, Bíró Norbert beiktatását követően megköszönte a somogyi polgároknak, hogy 2006 óta negyedik alkalommal alakulhatott Fidesz-KDNP többségű közgyűlés a megyében. Reményét fejezte ki, hogy a békés építkezés évei következnek. A közgyűlés feladata, hogy tovább folytassa a megkezdett területfejlesztési munkákat, hogy elősegítse egy olyan megye építését, ahol jó élni - tette hozzá. Arra kérte a közgyűlési tagokat, párthovatartozástól függetlenül a megye fejlődését helyezzék munkájuk középpontjába, nyújtsanak valós segítséget a somogyi embereknek, álljanak a békés építkezés mellé. A somogyi közgyűlésben a Fidesz-KDNP 9, a Somogyért 2, a Jobbik 2, a Demokratikus Koalíció és a Momentum 1-1 mandátumot szerzett.