Somogy megyei mintaprogramban dolgoztak a közmunkások

17 fő álláskereső közfoglalkoztatási programba vonásával épült fel Bárdudvarnokon négy szociális bérlakás. Az átadáson Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is jelen volt.

A kiemelt jelentőségű mintaprogramban, Somogy megyében két település vett részt: Újvárfalva és Bárdudvarnok. Bárdudvarnok Község Önkormányzata részére a „Vályogvető” közfoglalkoztatási mintaprogram megvalósítására 17 fő közfoglalkoztatásához közel 40 millió Ft támogatás került megállapításra.

\"Somogy

 

17 fő álláskereső közfoglalkoztatási programba vonásával épült fel Bárdudvarnokon négy szociális bérlakás

 


Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a vidéki lakosság összefogását hangsúlyozta, melynek megvalósulásához a kormányhivatal szakigazgatási szervei is hatékony segítséget nyújtottak. Az átadóünnepségen köszöntőt mondott még Szászfalvi László országgyűlési képviselő valamint Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is


-csa-


Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal