32 millióval támogatja Kaposvár önkormányzata a helyi röplabdát
Az aláírt szerződés szerint az elkövetkező öt évben több mint 32 millió forinttal támogatja Kaposvár a helyi röplabdás utánpótlást.
2011 nyarán alakult meg a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely Sportegyesület. A klub színeiben elsőként a Fino és a BITT ifjúsági és serdülő csapatai kezdték meg szereplésüket, 2012 januárjától pedig a Kaposvári Sportiskola gyermek és mini korosztályú együttesei is csatlakoztak hozzánk, valamint az előkészítő csoportok. Ezzel kialakult az az egységes rendszer, amelyet az alapítók megálmodtak, és ami a sportág sikeres jövőjének záloga lehet - olvasható az akadémia honlapján.

32 millióval támogatja Kaposvár önkormányzata Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely Sportegyesületet
Kiderült: város öt esztendőn át évente 6,5 millió forinttal, valamint a sportlétesítmények teremhasználati jogával támogatja a sportágat. Kaposvár polgármestere hozzátette: a távolabbi tervek között szerepel, hogy az ország legtehetségesebb középiskolásait Kaposvárra csábítva akadémiai szinten oktassák a röplabdát.
-tk-