3,8 milliárdos felújítási program Kaposvárott 2014-ben


Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere beszélt a város idei költségvetéséről, fejlesztésekről és munkahelyteremtésről.

 Szita Károly,


Kaposvár a foglalkoztatás bővítésének rendeli alá az idei költségvetését, amely 3,8 milliárd forint összértékű felújítási programot tartalmaz, amelynek során a munkálatok döntő többségét továbbra is kaposvári vállalkozókkal szándékoznak elvégeztetni, így nőhet a foglalkoztatottság.

2013-ban 500 millió forintot fordított a város az útjaira, járdáira, vízelvezetési problémái megoldására, idén pedig ennek az összegnek a háromszorosa jut majd ezekre a célokra.  Járdafelújítás 26 helyszínen lesz, a csapadékvíz-elvezetési munkálatok pedig 13 helyszínen folytatódnak.

A városnak február 28. után egy forint adóssága sem lesz. Soha nem volt olyan erős, mint ma, és azzal foglalkozhat, ami a legfontosabb, azaz a munkahelyek megőrzésével, illetve újak teremtésével, fejlesztésekkel és beruházásokkal - mondta a polgármester.


MTI/MCOnet