Kaposvár is képviseltette magát az Önkormányzatok jelene és jövője című rendezvényen

Budapesten rendezték meg az Önkormányzatok jelene és jövője című rendezvényt, amelyen polgármesterek és a Fidesz önkormányzati tagozata országos tanácsának tagjai vettek részt, és melyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyitott meg.

Szita Károly



Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a rendezvényen hangsúlyozta: a Gyurcsány-kormány alatt sok kötelező feladatot kellett ellátniuk a településeknek megfelelő források nélkül, ami miatt nagymértékű eladósodás kezdődött. A válság "tetézte a bajt", a kormány "sóváran tekintett az önkormányzatok pénzére", és meg is csapolta azt - fogalmazott.

Kaposvár első embere úgy véli, 2010-ben az új kormány meghozta a reményt, hogy rövid időn belül kiszámíthatóan és stabilan tudják működtetni az önkormányzatokat és tervezhetik az életüket. A feladatok és hatáskörök átalakultak, bár egyelőre még finomhangolást igényel az új rendszer - mondta.


MTI/MCOnet