Új lehetőségek Siófok és térségének
A Siófoki járásban négy elfogadott terv valósulhat meg a Versenyképes Járások Program keretén belül 250 millió forintos támogatással. Az itt élők kiemelt hangsúlyt fektettek az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelésére a Program tervezése során. 127 millió forintos támogatást használhatnak fel a Siófoki nővérszálló felújítására, ötvenet a balatonföldvári térségi labor modernizálására és 43 milliót a gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői szolgáltatás fejlesztésére Ságváron és Balatonszabadiban. Emellett harmincmillióból közös közterület-felügyelet fejlesztése valósulhat meg Balatonszemes, Balatonőszöd és Balatonszárszó térségében.
A somogyi, benne a balatoni települések fontos érdeke, hogy maguk dönthessenek a fejlesztéseikről. Ezt a célt szolgálja és erősíti a Versenyképes Járások Program (VJP). A Somogy 04. választókerület települései az elmúlt években is igyekeztek kistérségenként, vagy éppen természetes vonzáskörzetenként összehangolni a fejlesztési elképzeléseiket. A települések segítették egymást, megosztották a tapasztalataikat, így a találkozásaik is hasznosabbak lettek.
A Versenyképes Járások Program elindulása lényegében ebbe a folyamatba kapcsolódott bele, ám komolyabb tétet és ezzel együtt dinamikát is adott az egyébként településenként is fontosnak tartott területi felzárkóztatásnak. Fontos tapasztalat az is, hogy az új, járási szintű forrás biztosításával kiszélesedtek egy szisztematikusabb fejlesztéspolitika lehetőségei is, mert a közvetlen állami, vagy uniós források mellett ez az új támogatási forma is megjelent.

Fontos üzenete a Versenyképes Járások Programnak a „visszapályázhatóság”. Mivel a területfejlesztési alapba az iparűzési adó többlet jelenik meg, ez csak politikai rosszindulattal nevezhető „elvonásnak”. Ráadásul, ha ez a többlet nem éri el az évi 250 millió forintot, akkor a költségvetés még ki is kiegészíti ezt – azaz egyfajta új támogatás is megjelenik a települések részére. Az pedig, hogy legalább 250 millió forintos keretre pályázhat minden járás, a vármegyeszékhely-központú járások pedig 500 millió forintra, kiszámíthatóvá, akár évekre előre tervezhetővé teszi a rendszert. Így lehetőség van a térségi projektek összehangolására, és újak kimunkálására is. Ez fontos abból a szempontból is, hogy a rendelkezésre álló forrást nem hirtelen ötletektől vezérelve költik el, hanem egyfajta közmegegyezéssel, tudatosan építik be közösségi-stratégiai döntések mentén. A járási fejlesztési fórumok munkájának komolyságát, a térségben való gondolkodást is erősíti a saját forrással való rendelkezés.
Az eddigi, sokrétű fejlesztési célok, például a siófoki nővérszálló, vagy gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői szolgáltatás fejlesztése, egészségügyi laborfejlesztés, gépjárművek beszerzése, a térfigyelő kamerarendszerek, a közvilágítás fejlesztése a siófoki, a tabi, a fonyódi és a kaposvári járáshoz tartozó településeinken, az eddig összesen 1.350.779.273 forintnyi forrás felhasználása nemcsak a területi különbségeket csökkentette, hanem a vidéki életminőséget is javította, ezáltal növelte a járások népességmegtartó képességét is.