Felvételi - Kaposvár

Kaposvár - "Több ezer végzős kaposvári középiskolás adta be felvételi papírját az ország különböző egyetemeire, főiskoláira.
A Kaposvári Egyetem is egyre népszerűbb, közelsége miatt. Szeptembertől ugyanis már az alapképzésben tanulóknak is tandíjat kell fizetni, félévente 105 ezer forintot. Az idén egyébként 6000-rel kevesebb diákot vesznek fel a felsőoktatásba országszerte.

A Munkácsy Gimnázumban az idén több mint 200-an érettségiznek. Közülük szinte mindenki továbbtanul. Vincze Péter 3 egyetemet is megjelölt:
- Már régebben eldöntöttem, hogy a közgazdasági pályán szeretnék továbbtanulni, gondolkoztam, hogy melyiket jelöljem meg.
A diákokat sokszor nem érdekli még az elhelyezkedés lehetősége, azt tanulják, ami érdekli őket.

Beker Judit:
- Mindenképpen valami politikai dologgal szeretnék foglalkozni, ami nagyon érdekel: a jelenkori történelem, minden szinten.
Még mindig töretlen a népszerűsége a diákok körében a gazdasági szakoknak.
Csordásné Bárdos Gyöngyvér, igazgatóhelyettes:
- Nemcsak közgazdasági, hanem kereskedelmi, vendéglátóipari külkereskedelmi szakokra. Hiszen az iskolánk még meglévő szakképzési része is indokolja.
A középiskolások körében egyre népszerűbbek a Kaposvári Egyetem szakjai. A tandíj bevezetése miatt ugyanis a diákok legalább a kollégiumon szeretnének spórolni."

(Forrás:www.kapos.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - Felvételi - Kaposvár!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kaposvár városról!

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz