A kártyásoknak olcsóbb lesz a somogyi megyeszékhely
"Kaposvár kártya - A kedvezmény a kötődést erősíti
Tíz vagy akár száz százalékkal olcsóbban vehetnek igénybe bizonyos szolgáltatásokat ősztől a somogyi megyeszékhelyen élők. Kaposvár kártya kiadását tervezi ugyanis a város, amelyet jelképes összegért igényelhetnek majd a kaposváriak.
- Kaposváron eddig is sok olyan dolog valósult már meg, ami országosan is példaértékű - mondta a kártya tervezett bevezetése kapcsán Szita Károly polgármester. - Többek közt ilyen a magas házak liftfelújítási támogatása vagy a kismamáknak nyújtott utazási térítés. Most olyasvalamivel próbálkozunk, ami Nyugat-Európában már jól működik, s csíráiban Magyarországon is jelen van. Kaposvár kártyát bocsátanánk ki az ősztől, amellyel kizárólag a helybeliek jelentős kedvezménnyel vehetnének igénybe bizonyos szolgáltatásokat. Már egyes kereskedők is jelezték: szívesen belépnének a rendszerbe, s a kaposváriaknak kedvezménnyel árusítanák portékájukat. Ezzel is erősíteni kívánjuk a helybeliek kötődését a városhoz. "
(Forrás: www.somogyihirlap.hu)