A polgármester felajánlotta, fizeti a bírságot
30 ezer forintos büntetést rótt ki a rendőrség egy kaposvári férfira szabálytalan parkolás miatt. Kovács Zsolt azonban nem hanyagságból állt meg szabálytalanul, hanem azért, mert egy baleset szemtanújaként azonnal a sérült segítésére sietett. A rendőrség nem mérlegelte a körülményeket, hanem tetemes pénzbírsággal sújtotta a lelkiismeretes férfit.
- A sajtóból értesültem a megdöbbentő esetről. Felhívtam a város rendőrkapitányát és arra kértem, hogy a hasonló ügyek helyett minden eszközzel a kaposváriak biztonságérzetének javításán dolgozzanak. És természetesen megkerestem Kovács Zsoltot is, hiszen ebben a helyzetben erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy a rá kirótt büntetést átvállaljuk. Kovács Zsolt megköszönte a gesztust, azonban meg is elégedett a szándékunkkal. Elmondta, hogy már befizette az összeget - mesélte Szita Károly.
Így a 30 ezer forintot - az emberségből jelesre vizsgázó férfi egyetértésével - a Kaposvár Közbiztonságáért Alapítvány számlaszámára utaljuk át, ráírván az utalványra: Kovács Zsolt büntetése. Azért járunk el így, hogy mindannyiunkat emlékeztessen ez az eset a legfontosabbra, az egymással való törődésre, figyelemre- fogalmazott a polgármester.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online