A „Szajna” szennye
"Naponta húsz-huszonöt köbméternyi, növényzettel, iszappal és szeméttel vegyes hordaléktól tisztítják meg a salgótarjáni Tarján-patakot, a vásárcsarnoknál.
Ezzel együtt a város másik pontján, a Füleki úton is dolgoznak a pataktakarítók, azaz a közhasznú munkások.
Végvári István, a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ támogatásával július elején kezdődött a munka, amely négy hónapig fog tartani. A tervek szerint ezalatt 2,5–3 kilométer hosszon tisztítják ki Tarján Szajnáját, 17,8 milliós ráfordítással, ebből 12,5 milliót ad a munkaügyi központ. Tizenkilenc ember napi hat órában takarítja a medret: lekaszálják a növényzetet, s ezután rendszerint feltárul, mi mindent tart fogva a bűzös iszap, a gyökérzet. Az eddigiek során is kiderült, hogy a medret, sajnos lomtárnak, hulladékgyűjtőnek vélik egyesek: az egyszerű háztartási hulladéktól kezdve széket, heverőt, autógumikat, kidobott hűtőszekrényt és egyéb háztartási berendezést is kiemeltek már a munkások."
Forrás: www.nmedia.hu