A szolgáltatónak van tartaléka, a családoknak már nincs - Kaposvár

Kaposvár - 9,6 százalékkal drágul a víz- és a csatornadíj, és 10 százalékkal többet kell fizetniük a szemétszállításárt a barcsiaknak 2008-ban.
Az előbbiek köbmétere 355 és 282 forintba, a szemétgyűjtők ürítése pedig áfa nélkül 124 forintba kerül. Az új árakat hosszas vita után fogadta el a város képviselő testülete.




– A DRV első javaslata 20 százalékos emelés volt. Ezt sikerült leküzdeni 9,6 százalékra – mondta Feigli Ferenc polgármester. Karvalics Ottó alpolgármester arról beszélt: a szolgáltatóknak még vannak tartalékai, a barcsi családoknak azonban már nincsenek. Ezért azt javasolta: idén ne emeljék a szemétdíjakat. Bíró Péter a Biokom kft kereskedelmi igazgatója ezt elfogadhatatlannak tartotta. – A Barcson elvégzett munkának ennyi az ára; a szolgáltatás csökkentéséről azonban később lehet tárgyalni – mondta. Henger János azt javasolta: dolgozzák ki, hogy a hulladék nagysága alapján fizethessen ezentúl a lakosság.



– A szemétgyűjtők mérete és ürítésük gyakorisága régóta vitatéma Barcson – mondta ehhez kapcsolódva egy másik képviselő. Horváth Ferenc úgy vélte: kisebb kukákkal és ritkább szállításokkal sem lehet látványosan olcsóbbá tenni a szolgáltatást, mert a költségek nagy része állandó. A vízdíjhoz kapcsolódva elmondta: néhány éve még kockázatot vállalt, aki a mosógépébe fehér ruhát tett Barcson. Azóta több fejlesztésen van túl a DRV, s ez is oka a drága víznek.
– A szolgáltatásokért fizetni kell – zárta le a vitát a város első embere. – A rászorulók azonban ehhez kedvezményeket kaptak a várostól tavaly, és így lesz ez 2008-ban is.
Forrás: www.sonline.hu

A szolgáltatónak van tartaléka, a családoknak már nincs - Kaposvár - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kaposvár városról!

Kaposvár linkajánló: kaposvarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu