Az oktatás nem csupán szolgáltatás
- Az utóbbi években szakmailag hibás állami intézkedések sorát szenvedték el az iskolák. A kötelességteljesítést, az élhető rend és fegyelem megkövetelését száműzték a reformintézkedések. Eközben pedig egyre kevesebb pénz jutott oktatásra, ami azzal járt, hogy az önkormányzatra és magukra az óvodákra, iskolákra is egyre nagyobb teher hárult - mondta Szita Károly. Éppen ezért Kaposváron a költségvetés elsődleges kedvezményezettje az oktatás, csaknem 10 milliárd forintot fordít erre a város.
A polgármester beszélt arról is, hogy rengeteg kérdés merül fel mostanában az oktatásüggyel kapcsolatban, ezért fontos leszögezni: - Mi abban hiszünk, hogy az iskola, tudás-, érték- és kultúraközvetítő, nevelő intézmény, nem pedig egyszerű szolgáltatás.
Szita Károly megköszönte a pedagógusok elhivatott, áldozatkész munkáját, azt, hogy nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is, jellemet alakítanak, és személyiséget formálnak, motiválnak és bíztatnak.
A város vezetője az ünnepségen a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő pedagógiai munkájáért több óvodai és iskolai tanárnak és igazgatónak is elismerő oklevelet adott át, illetve címzetes igazgatói címet adományozott. A polgármester köszöntötte azokat a pedagógusokat is, akik állami kitüntetésben részesültek a közelmúltban.
Szita Károly köszöntője után kitüntetéseket adott át, a gyermekek nevelése érdekében végzett kiemelkedő pedagógiai munkájáért több óvodapedagógusnak és iskolai tanárnak, Gulyás Mihály, a Munkácsy Mihály Gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatója pedig Címzetes Igazgatói Címet vehetett át.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
A polgármester beszélt arról is, hogy rengeteg kérdés merül fel mostanában az oktatásüggyel kapcsolatban, ezért fontos leszögezni: - Mi abban hiszünk, hogy az iskola, tudás-, érték- és kultúraközvetítő, nevelő intézmény, nem pedig egyszerű szolgáltatás.
Szita Károly megköszönte a pedagógusok elhivatott, áldozatkész munkáját, azt, hogy nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is, jellemet alakítanak, és személyiséget formálnak, motiválnak és bíztatnak.
Több százan vettek részt az ünnepségen