Beléptünk Európa kapuján

"A megyeszékhely ünneplő közönségét a Fő téren dr. Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke üdvözölte.
– Olyan világot kívánunk, ahol mindenki számára nyílik esély képessége kibontakoztatására, függetlenül anyagi helyzetétől, családi vagy lakóhelyi körülményeitől – fogalmazott az elnök. – Olyan országban akarunk élni, ahol a becsületes munka lehetősége, a biztonságos megélhetés alapja mindannyiunk számára. Azt hiszem minderre jobb feltételeket teremthetünk abban a közösségben, ahova most bekerültünk. Viszont mindezeken együttesen kell munkálkodnunk. Nekünk új és a régi tagországok polgárainak, s mindazoknak akik ma Londontól Varsóig együtt ünnepelik velünk május 1-jét. Remélem nem sértem senkinek az érzékenységét, ha természetesnek találom, hogy a mai napon egymás mellett lobognak kontinensünk ünneplő tömegei felett az unió vagy akár, ahogy itt látom a pártok, vagy a májusi ünnep zászlói. Akik ez utóbbiakat hordozzák joggal érezhetik magukat itthon e formálódó közösségben. Én úgy gondolom mindannyiunknak együtt kell mozognunk, működnünk abban, hogy a nemzeti öncélúságot és a népeket megosztó ellentéteket visszaszorítsuk. Őszintén törekednünk kell más emberek és népek megismerésére, megértésére és megbecsülésére. Itt, Salgótarjánban, közel a határhoz külön fontos ezt elmondanunk. S mi elődeinknek tekintjük azokat, akik a viharos XX. században, hogy József Attila szavaival szóljak: fehérek között voltak európaiak, gyakran csak lélekben és most amikor valóságos polgárai leszünk az egyesült Európának büszkeséggel gondolok az ő hősiességükre, s történelmünk valamennyi elkötelezettjére. Folytatni szeretnénk azt a művet, amiért valamennyien fáradhatatlanul munkálkodtak, s remélem, hogy ebben az új világban méltók lehetünk hozzájuk, a demokratikus és szociális Európa építésében. Hazaérkeztünk. Hazaérkeztünk abba az Európába, amely mindig is a hazánk volt. Remélem, ez az ismételt otthonra találás megteremti mindannyiunk számára ebben az országban a megélhetést, boldogulást, a gyarapodást és a méltó jövőt – mondta dr. Szili Katalin."

Forrás: www.nmedia.hu