Centenáriumot ünnepeltek

Századik születésnapja alkalmából köszöntötte szerdán a kaposvári Kovács Istvánt dr. Heintz Tamás országgyűlési képviselő és Dér Tamás, a Fidesz városi elnöke. A köszöntők a virág és a torta mellé egy könyvet és további jókívánságokat hoztak ajándékba, köztük azt is, amelyet Orbán Viktor küldött az ünnepeltnek.

- Szép nap volt a száz évvel ezelőtti, de a mai is gyönyörű, még a nap is kisütött - mondta köszöntőjében Heintz Tamás. - Orbán elnök úr üdvözletét és ajándékát is hozzuk. Fontos ez számunkra, hiszen összesen ketten vannak száz év fölött a pártban.
Kovács István hétgyerekes zalaegerszegi család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Tizennégy éves korában lett inas, s egészen 78 éves koráig dolgozott a kaposvári Fő utcán szabómesterként. Az ünnepelt elmondta: a józan élet a titok, nem szabad sokat inni, sem dohányozni, viszont nagyon-nagyon sokat kell dolgozni. 
Napjait manapság pihenéssel, tévézéssel tölti és, ha jó az idő, akkor járókerettel ugyan, de kimegy az udvarra sétálni nyolc dédunokájának egyikével.


Kraft Róbert 
Somogy Megye Online