Digitális tömegközlekedés
A rendszer keretében a város 232 buszmegállójában úgynevezett statikus menetrend segíti majd a nagyközönséget, 42 további megállóban pedig dinamikus menetrend is rendelkezése áll majd. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a várakozók egy digitális táblán figyelhetik majd, hogy mely járat pontosan mikor érkezik. Mivel egy központi rendszer, és az arra kapcsolódó GPS-ek segítségével folyamatosan nyomon követik - akár az interneten is - a buszok útvonalát, az utasok a valós érkezés időpontját láthatják majd - olvasható a közleményben.
A tervek szerint 43 autóbuszt felszerelnek vizuális és akusztikus utas-tájékoztató rendszerrel.
A hivatal tájékoztatása szerint hasonló utas-tájékoztató rendszer még sehol sem működik az országban, így Kaposvár az első között lesz, ahol ezzel szolgálják az utasok kényelmét. Megvalósítása mintegy 400-500 millió forintba kerül.
A későbbiekben lehetőség lesz arra is, hogy a helyközi járatokat is bekapcsolják a rendszerbe - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy e mellett több mint 100 millió forintból fejlesztik a megállóhelyek. infrastruktúráját. Padokat, szemeteseket, szegélyt építenek ki, kerékpártárolókat helyeznek el, 35 millió forintból autóbuszöblöket is kiépítenek, és mintegy 3 millió forintból egy olyan rendszert, amely a tömegközlekedési járműveket előnyben részesíti a csomópontokban.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online