Diplomába foglalt tudás
"Több mint négyszáz végzős hallgató a fogadalomtételt követően vehette át diplomáját a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola oklevélosztó ünnepségén szombaton a Városi Sportcsarnokban.
Rosta István kari főigazgató köszöntötte a pedagógiai kar új diplomásait.
A végzett hallgatók többségét számos munkahely várja, de bizonyára lesznek olyanok, akik csak később találnak maguknak megfelelő elfoglaltságot.
A szakdolgozat megvédését követően szóbeli záróvizsgát 447– tanító, óvodapedagógus, kommunikáció, művelődésszervező, könyvtár, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hitoktató-szakos hallgató tett. Szombaton 422 nappali, levelező és esti tagozatos hallgató vehette át az oklevelét. Tízen kitüntetéses, kilencen kiváló minő-sítésű diplomát kaptak.
Majd Szita Károly polgármester a város elismeréseként díszoklevelet adott át a kaposvári kitüntetéses hallgatóknak. Elmondta: hiányozni fognak a városból a végzős hallgatók. Majd köszönetét fejezte ki a családoknak azért, hogy hozzásegítették gyermekeiket a diploma megszerzéséhez."
Forrás: (www.somogyihirlap.hu)