Elhunyt Papp Árpád
Papp Árpád 1937. március 19-én született Somogyaszalóban. Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, s 1955-től az ELTE latin - magyar szakán tanult, majd olasz, újgörög és könyvtár szakon is diplomát szerzett. 1959 óta régi iskolájának tanára. 1965 és 1968 között az MTA aspiránsa. Tevékeny részese volt a Táncsics Mihály Gimnázium archív könyvtára létrehozásának, melyet nyugalomba vonulásáig vezetett. 1985-től az Eötvös Kollégium óraadó, majd 1991-92-ben rendes tanára, a Mediterrán Műhely megszervezője, majd a Balaton Akadémia és a Gábor Dénes Főiskola címzetes főiskolai tanára. 1995-től az irodalomtudomány kandidátusa. Főmunkatársa volt a Világirodalmi Lexikonnak. 1975 óta tagja a Magyar Írók Szövetségének, 1976 óta a PEN Clubnak és az Irodalmi alapnak. Indulásától két évtizeden keresztül szerkesztette a Somogy Irodalmi Folyóirat Égtájak rovatát.
Az egyik legtöbb nyelvre fordított magyar költő. Versei 1971 óta rendszeresen megjelennek külföldi folyóiratokban és antológiákban is. Munkásságát több görög irodalmi díjjal ismerték el. Az 1996-ban kiadott Hét évszázad magyar költői antológia 10 versét közli. Utolsó, nagy gonddal szerkesztett, régi és új írásait tartalmazó kötete Szívgyökér címmel 2010-ben jelent meg. Kaposvár Közgyűlése 1994-ben Kaposvár Városért kitüntetéssel, 2002-ben pedig díszpolgári cím adományozásával ismerte el munkásságát. 2007-től szülőfaluja Somogyaszaló díszpolgára. Papp Árpádot Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése 2010. augusztus 18-án 11 órakor Kaposvárott a Keleti temetőben lesz.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online