Elkerülhetetlen a döntés
Ha a hivatal 30 napot ad magának az ügyintézésre, az állampolgárt is illesse meg a hosszabb ügyintézési idő – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Ercsényi Ferenc, a salgótarjáni közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője.
A frakcióvezető az állattartási rendelet módosításának kapcsán szólt arról az általuk benyújtott módosító javaslatról, melynek elfogadásával 15 nap áll az állampolgárok rendelkezésére, hogy a bejelentési kötelezettségnek eleget tegyenek.
A középtávú vagyongazdálkodási koncepció Ercsényi Ferenc megfogalmazása szerint színvonalas szakmai előterjesztés. Elérte azt a célt: felméri a város vagyonát, meghatározza a legfontosabbnak ítélt feladatokat, azok prioritásait. Részletessége miatt alapvető kérdésekre ad választ, meghatározza a felelősségteljes gondolkodás jövőbeni irányát ezen a téren. Az SZDSZ-frakció azt kérte, hogy meghatározott feladatok elvégzését időbeli ütemtervvel tegyék még pontosabbá. A város energiastratégiájáról szólva elmondta: frakciójuk részt vett az előkészítésben, véleményezésben. A város energiahelyzetének, ellátottságának, stratégiai kérdésének elemeit kellő részletességgel tárgyalja, elemzi, amely a város ez irányú biztonságos működtetéséhez, a feladatellátás színvonalának javításához hozzájárulhat.
Losonczi Tamás képviselő úgy fogalmazott: másfél éve törekednek arra, hogy Salgótarjánnak legyen marketingstratégiája. Pályázat készült annak a pénznek az elnyerésére, amelyből a marketingstratégia elkészíthető: ennek benyújtását a közgyűlés elfogadta.
– A legizgalmasabb téma az intézmények alapító okiratainak módosítása volt, amely érintette a Százszorszép óvodát, Zagyvát és Somost is – mondta a képviselő. – Az SZDSZ álláspontja az, hogy a tényeket nem lehet megkerülni: a gyermeklétszám csökken. Tény az is: a zagyvai és a somosi szülők évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a város egyéb iskoláiba íratják be a gyermekeket. A hatékony gazdálkodás a legnagyobb kényszer, az előkészítő munka során éppen ezt mérik fel. Az a véleményünk, hogy a stratégiai döntés elkerülhetetlen: hogy mely'' intézményeket érint, csak szakmai alapokon lehet megítélni.
A város polgármesterét ért atrocitásról szólva Ercsényi Ferenc megjegyezte: a tortadobálás nem a legjobb módja az elégedetlenség kifejezésének. Meglepte őket, hogy a rendőrség hivatalból indít eljárást garázdaság címen a szülő ellen. Szerintük, ha a polgármester, vagy a jegyző megteszi a feljelentést, akkor be kell indulni a gépezetnek, de azt nem tartják szerencsésnek, ha a rendőrség mindezt hivatalból kezdeményezi.
www.nmedia.hu