Elkezdi az utasok igényeihez igazítani a menetrendet a MÁV
Az utasok igényeihez jobban igazodó menetrendet alakít ki a MÁV, s ezzel együtt szakít a kidolgozás eddigi módszerén ...
Az utasok igényeihez jobban igazodó menetrendet alakít ki a MÁV, s ezzel együtt szakít a kidolgozás eddigi módszerén - derült ki pénteken Gaál Gyula, a MÁV Rt. elnök-vezérigazgatójának a Nap-kelte című műsorban elhangzó szavaiból. A vezérigazgató ugyanis úgy véli, hogy több utast kell szereznie a vasúttársaságnak.
Mint mondta, a jövőben nem lehet már csak költségmegtakarítással, leépítéssel perspektívát nyújtani a vasút számára. Ennek érdekében a MÁV igyekszik jobban megismerni az emberek utazási szokásait, melynek érdekében a a MÁV illetékes vezetői a helyszínen tájékozódnak, felszállnak a vonatokra, s kikérik az utasok véleményétm is.
Az utasok igényeihez igazodó menetrend kialakítása nem feltétlenül pénzkérdés - tette hozzá Gaál, s példaként felhozta a váci vonalat, ahol bevezették az ütemes, zónázós menetrendet, így a menetidő 22 perccel csökkent, amire az utasok felfigyeltek, és tíz százalékkal nőtt az utaslétszám.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)