Elnapolták a börtönőrök tárgyalását

Nem tárgyalhatja a kaposvári börtönben elhunyt német férfi esetét a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa, ugyanis a mai tárgyalás első perceiben derült ki, hogy a harmad- és negyedrendű vádlott 2007. áprilisa óta megválasztott bírósági ülnökök. Ebben a minőségükben az eljáró bíró elmondása szerint soha nem hívták be őket, ennek ellenére nem lehet megtartani megyénkben a tárgyalást.

Az ügy előzménye: egy német- magyar kettős állampolgárságú férfit a siófoki rendőrök tavaly január 20-án este fogták el karádi lakásán. Lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsították. Január 23-án a kaposvári bíróság a férfi előzetes letartóztatását rendelte el, így átszállították a Somogy Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetbe, ahol nem sokkal később elhunyt. A nyomozás során kiderült: az őrök verték meg többször is. Két napon keresztül bántalmazták. Egyszer kutyát uszítottak rá, az állat szájkosara többször fejbe verte a fogvatartottat. Majd az egyik őr fültövön ütötte kézzel, ami miatt összeesett. Másnap a sértettet a földre lökték, az egyik őr a mellkasára állt és többször ököllel ütötte a fejét. Szolgálati felettese, a másodrendű vádlott ezt látta, de nem akadályozta meg. A következő nap hajnalra a rab kómába esett, kórházba szállították, ahol három hét múlva meghalt.

Tíz vádlott ellen folyik az eljárás

 

Ifkovics Béla katonai tanácsa az összeférhetetlenség miatt a fővárosi ítélőtáblára küldi az ügyet, ahol kijelölik majd az eljáró bíróságot. Az indokolás szerint a vádlottak ellen az ügy jellege miatt egyszerre kell eljárni, az ügyek nem különíthetők el, ezért kellett más szervhez küldeni a dokumentumokat. A tíz vádlott közül az elsőrendűt vádolja halált okozó testi sértéssel, három társát hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással az ügyészség. A többi vádlottat azzal, hogy megpróbálták "eltussolni" az ügyet: ellenük bűnpártolás, kötelességszegés, közokirat-hamisítás, illetve jelentési kötelezettség megszegése a vád.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online