Emelkednek a hődíjak
"Éles vitáktól sem volt mentes a megyei jogú város képviselőinek idei első közgyűlése csütörtökön a megyeszékhelyen.
A közgyűlésen megállapították a távhőszolgáltatás idei díjait. A Tarjánhő Kft. gázalapdíjai nem változtak, viszont a hődíjak 15 százalékkal emelkednek február 1-jétől. Emelkedett a lakossági célú gázfelhasználásra vonatkozó támogatás mértéke is.
A városatyák módosították a magasból mentő gépkocsi beszerzéséhez szükséges saját forrás mértékét. Salgótarján még 2002 szeptemberében nyújtott be pályázatot e célból az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz. Az önerőt a Regionális Területfejlesztési Tanács támogatásából biztosították, a megítélt 15 millió forint azonban 500 ezer forinttal kevesebb az igényelt összegnél. A hiányzó részt az önkormányzat idei költségvetésének terhére egészítette ki.
A közgyűlésen eldőlt, hogy Salgótarján 2005-ben részt vesz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által a parlagfű-mentesítési program keretében meghirdetett pályázaton. A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb egymillió forint, amely lehetőséget teremt motoros fűkaszák és tartozékok beszerzésére. "
(Forrás: www.nmedia.hu)