Erősödjön a helyi cselekvő erő
"A Magyar Népművelők Egyesülete 25 éves.
Ez alkalomból regionális konferenciákat tartanak az ország néhány pontján. Tegnap Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központ adott otthont Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, valamint Nógrád megye szakembereinek.
A népművelő-konferencián vitaindító előadást tartott Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, aki egyben a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke. Elmondta, hogy az európai uniós csatlakozás, a regionalitás számos megoldandó problémát vet föl. A konferencia próbálta megválaszolni, hogy hogyan tudjuk megőrizni értékeinket és a népművelők hogyan tudják minél eredményesebben szolgálni a helyi lakosság érdekeit.
– A magyar kulturális stratégia prioritásai között szerepel a szociokulturális szolgáltatások fejlesztése, közösségfejlesztés, a kulturális örökség fenntartása és a kreatív ipar fejlesztése – mondta Borbáth Erika, aki a továbbiakban kitért arra, hogy a magyar lakosság 5-8 százaléka kapcsolódik be a művelődési folyamatokba. Az egyes prioritásokhoz kapcsolódó stratégiai irányok közül az elnök kiemelte a „kulturális vidékfejlesztést”, valamint a „magyar tehetség helyzetbe hozását itthon és külföldön”. Ez utóbbihoz hozzáfűzte: a művelődési házak jó alapozók a tehetséggondozásban. "
Forrás: www.nmedia.hu