Folytatódnak a vasúti felújítások

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint folytatódik a téli leállás után a dél-balatoni vasútfejlesztés, így a Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása is.

A közlemény szerint a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométer szakasz fejlesztését, valamint a Kaposvár-Fonyód vasútvonal korszerűsítését a nyertes pályázó nettó 72,38 milliárd forintért vállalta 2016 tavaszán, a kivitelezési munkák akkor kezdődtek. A beruházáshoz 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrást vonnak be. 

 

Folytatódik Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása, a beruházás az utolsó szakaszába érkezett

A Kaposvár-Fonyód vonalon 55 percre csökken a menetidő

 

Kaposvár-Fonyód vonalon januártól utómunkálatok folynak. Márciustól előreláthatólag június közepéig éjszakánként vágányzár mellett vágányszabályozási, kitérő-szabályozási és zajvédő fal építési munkálatok zajlanak majd.  A kivitelezés a tervek szerint ősszel fejeződik be teljesen, de az idegenforgalmi főszezonban már nem várható korlátozás a menetrendben. A fejlesztés eredményeként Kaposvárról Fonyódra a mostani 75-80 perc helyett 55 perc alatt el lehet majd elérni. 

MTI/T.D.