Ismerős arcok a jelöltek között
A választási rendszer átalakítása miatt néggyel csökkent az egyéni körzetek száma Kaposváron, így a korábbi 16-tal szemben idén már csak 12 képviselőjelöltet állíthatnak a pártok, így összesen 17-en lesznek a testületben az eddigi 27 helyett.
A polgármester megköszönte Vajda Imréné, Tóth István, Somogyvári Lajos, Gieber Vilmos és Kovács József munkáját, akik hosszú éveken át képviselőként dolgoztak a városért. Szita Károly kiemelte, hogy ezután is számítanak rájuk, bár már nem mint képviselők fogják segíteni a várost. A 12 körzetből 11-ben olyan emberek indulnak, akik több ciklus óta szolgálják a kaposváriakat.
- A kaposváriak szolgálata, az itt élők problémáinak megoldása, a város építése határozta meg az eddig elvégzett munkánkat. Számunkra Kaposvár és a kaposváriak a legfontosabbak, ők határozzák meg a képviselői tevékenységünket, s ezért kérjük a kaposváriak bizalmát a következő négy évre is - fogalmazott a polgármester. Kaposvár jövőjét meghatározó program több mint fél éve tartó konzultáció eredményeként, valamint a helyiektől beérkezett több ezer levél alapján készül el. A kész programot hamarosan minden kaposvári lakoshoz eljuttatják.
A jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvényeket augusztus 16-tól postázzák, ezt követően kopogtatnak majd a Fidesz-KDNP alábbi kaposvári jelöltjei is.
1. sz. választókerület: Dr. Heintz Tamás képviselő,
2. sz. választókerület: Torma János képviselő,
3. sz. választókerület: Mihalecz András képviselő,
4. sz. választókerület: Dr. Csató László képviselő,
5. sz. választókerület: Dr. Szép Tamás képviselő,
6. sz. választókerület: Borhi Zsombor képviselő,
7. sz. választókerület: Csutor Ferenc képviselő,
8. sz. választókerület: Oláh Lajosné képviselő,
9. sz. választókerület: Dér Tamás képviselő,
10. sz. választókerület: Czimmermanné Németh Andrea képviselőjelölt,
11. sz. választókerület: Gelencsér Ferencné képviselő,
12. sz. választókerület: Juhász Tibor képviselő,
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
A polgári szövetség jelöltjei
- A kaposváriak szolgálata, az itt élők problémáinak megoldása, a város építése határozta meg az eddig elvégzett munkánkat. Számunkra Kaposvár és a kaposváriak a legfontosabbak, ők határozzák meg a képviselői tevékenységünket, s ezért kérjük a kaposváriak bizalmát a következő négy évre is - fogalmazott a polgármester. Kaposvár jövőjét meghatározó program több mint fél éve tartó konzultáció eredményeként, valamint a helyiektől beérkezett több ezer levél alapján készül el. A kész programot hamarosan minden kaposvári lakoshoz eljuttatják.
Akik az előző képről lemaradtak