Jubilál a Szentjakabi Nyári Esték

Tizedik alkalommal ad otthont a Szentjakabi Nyári Estéknek a Kaposvár határában lévő bencés apátság romja. Július elsejétől kezdődően hét egymást követő csütörtökön láthat a közönség kifejezetten színész játékra épülő darabokat. Újra Kaposváron lép fel Ivancsics Ilona, Vári Éva, Pogány Judit, Karalyos Gábor.



10 produkcióval ünnepli a jubileumi Szentjakabi Nyári Estéket Kaposvár. A hét színdarab mellett három kísérő rendezvény is gazdagítja a programot; a Szentivánéji vígasságok mellett idén is megrendezik a Bencés napokat, illetve családi napot is tartanak a romok között.

- A gyerek megszületett, összeállt a program, most fel kell nevelni a gyereket, azaz be kell mutatni ezeket a darabokat - kezdte tájékoztatóját Török Tamás. A rendezvény művészeti vezetője büszke arra, hogy az elmúlt években igazi törzsközönsége született a nyári estéknek. Ez azt is jelenti, hogy a romok közül akkor sem szorul ki senki, ha már elfogytak a jegyek. Török Tamás idén 30 darab közül választott, idén is olyan műveket, amelyek nem a díszletre, hanem a színészi játékra építenek.

A műemlék falai között ismét lesznek programok

 

Július elsejétől kezdődően hetente egy darabot láthat a közönség, ezekben nagy érdeklődésre számot tartó színészek és Kaposvárról elszármazott művészek lépnek fel. Igazi kuriózum Vári Éva önálló Piaf-estje, amelyet több százszor mutatott már be a Kossuth-díjas színésznő. Ugyancsak ígéretes a Dobó Kata és Szervét Tibor szereplésével színpadra kerülő, Libikóka című színmű, valamint a Somogy Táncegyüttes közreműködésével bemutatandó Mozdulatművészeti est. Pogány Judit egyszemélyes dokumentumdrámával készül, ezt az előadást időjárástól függetlenül a MTESZ székházában tartják meg.

- Mint látható, rangos programmal rukkoltunk elő, az idei sorozat méltó folytatása lesz a korábbi években megszokott minőségi színjátszásnak. Az önkormányzat hatmillió forintot különített el a rendezvénysorozatra, a szervezők további másfélmillió forintot nyertek pályázatokon - mondta Stickel Péter, Kaposvár oktatási igazgatója.

A jegyárak csekély mértékben emelkedtek, a Kaposvár Kártya tulajdonosai ugyanakkor továbbra is 40 százalékos engedményt kapnak. A szervezők kérik, hogy az autóval érkezők idén is a Monostor utcai őrzött parkolót használják. Az utolsó városi buszjárat természetesen a darabok befejezése után indulnak. Esőnap nincs, rossz idő esetén a MTESZ-székház ad otthont az előadásoknak.



Feltöltötte: Kraft Róbert

Somogy Megye Online