Kaposvár a népegészségügyi program kiterjesztését kérte

Támogassa az állam a betegség megelőzését szolgáló védőoltások beadását, ahogyan Kaposvár teszi ezt a méhnyakrák és a tüdőgyulladás elleni fellépésével - egyebek között ezt kérte Szita Károly polgármester az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának kihelyezett kaposvári ülésén.



Kaposvár megragad minden olyan lehetőséget, amellyel fel tudja hívni a kormányzat, az Országgyűlés figyelmét az itt élők problémáira. Szita Károly polgármester az elmúlt hetekben két miniszterrel és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel is tárgyalt a kaposváriakat érintő legfontosabb kérdésekről. Szerdán ugyanezen okból kifolyólag látta vendégül a somogyi megyeszékhely az Országgyűlés egészségügyi bizottságát.

Kaposvár hozzájárul a védőoltások árához

 

Szita Károly azt kérte a képviselőktől, hogy terjesszék ki a népegészségügyi programot, a betegség megelőzését szolgáló védőoltásokhoz nyújtson az eddigieknél nagyobb és széleskörűbb támogatást az állam. Példaként hozta fel a kaposvári gyakorlatot, amely szerint a kislányok méhnyakrák elleni oltásához, illetve az idősek számára a tüdőgyulladás elleni vakcinához ad komoly, illetve teljes összegű támogatást a város.

Kormányzati érdeklődés várható a prevenciós program iránt

 

Mikola István méltatta a Heintz Tamás vezetésével elindított, Válts életmódot, életet mentesz! elnevezésű kaposvári betegségmegelőző programot, amely igazodik a helyi specialitásokhoz, s amelyben az egészségügy valamennyi szereplője példaadóan vesz részt. A kaposváriak érdeklődése, valamint az imponáló adatok azt mutatják, hogy komoly igény van az egészséges életmód iránt, s ebben segítséget kell nyújtanunk - fogalmazott Mikola István.


Feltöltötte: Kraft Róbert

Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám