Kaposvár több milliárdos fejlesztést tervez - Kaposvár

Kaposvár - Legkevesebb 12 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Kaposváron 2010-ig, s az önkormányzat azt szeretné, ha a kivitelezésben minél több kaposvári vállalkozó venne részt.
Szita Károly az elkövetkező két év városfejlesztési programjából azokat emelte ki, amelyeket mindenképpen megvalósítanak, akkor is, ha a pályázataikhoz nem kapnak támogatást. Ehhez az önkormányzat ötmilliárd forint értékben kötvényeket bocsát ki, továbbá a Magyar Fejlesztési Banktól állami támogatású hitel vesznek igényben.

A fideszes polgármester az Új munkahelyek, új utak, új otthonok címmel elkészült négyéves várospolitikai programban megfogalmazott, s még megvalósításra váró célok közül a belváros rekonstrukcióját, a vásárcsarnok átépítését, egy ifjúsági centrum kialakítását, száz önkormányzati lakás megépítését, évente 15-20 közművesített, s egy forintért felkínált telek értékesítését, egy 330 önkormányzati lakást magában foglaló épület felújítását emelte ki.

Mindehhez elsősorban a helyi vállalkozások jelentkezését várják - mondta a polgármester, hozzátéve: a pályázatok egy része már megjelent, illetve a közeljövőben megjelenik.

Szita Károly arra kérte a résztvevőket, vegyék fel a kapcsolatot a programfelelősökkel, kérjenek információt, s ha kell, fogjanak össze annak érdekében, hogy a kaposváriak részvételével közösen kidolgozott várospolitikai programot kaposvári vállalkozások valósítsák meg.

Forrás: www.sonline.hu

Kaposvár több milliárdos fejlesztést tervez - Kaposvár - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kaposvár városról!

Kaposvár linkajánló: kaposvarlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu