Kaposvári Lélekvesztő
Sorrendben ötödik albuma - két koncert DVD mellett -jelent meg a hazai rockzene egyik legeredetibb zenekarának, az Ismerős Arcoknak. Lélekvesztő címmel került boltokba az anyag, mely a már megszokott ",,Arcos" hangzás mellett merőben új, olykor kissé szokatlan világba vezeti el a hallgatót. A dinamikus rock nóták mellett a lírai dalok is igazi zenei csemegék. Szövegvilága pedig egyenes folytatása a már megszokott igényes verseknek. Egyszóval jó album, kellemes kikapcsolódás még a vájtfülűeknek is, akik elismerik a nemzeti rock létjogosultságát, nem dugják fejüket homokba a létező problémák elől. Az Ismerős Arcok mindig aktuális, a magyarság helyzetét és érzéseit bemutató témákkal rukkolt elő, s ez a korong is folytatja a hagyományokat.
S, ha már megjelent az új lemez, akkor ahogy dukál, turné is jár a közönségnek. A vasárnap esti koncert gerincét a Lélekvesztő album alkotta többek között az Ígéret, az Itt jártam, a Ne gondolj rám, a Trianoni séta, a Hegyeket nézek című dalokkal és természetesen a címadó szerzeménnyel. Az újak mellett elhangzottak régebbi albumokról is azok a nóták, amik nélkül elképzelhetetlen az Ismerős Arcok előadás. Ezek közül is kiemelkedik a Költők és kígyóbűvölők című szerzemény, mely a 2006. október 23-i rendőri túlkapások kapcsán született.
Az mindenképpen feltűnhetett a zenekart először hallgatók körében is, hogy képzett, hangszerét kiválóan kezelő muzsikusok álltak a színpadon. Nyerges Attila, Galambos Nándor, Leczó Szilveszter, Práder Vilmos, Kovacsik Tamás és Tánczos István, a hat Ismerős Arc igazán kitett magáért, valóban fantasztikus hangulatot varázsolt a Dorottyába. S, hogy ez mennyire így volt, arra talán legjobb példa a ráadásban elhangzott zenei mix a régebbi dalokból, illetve az az apróság, miszerint terven felül eljátszották az előző koncertek zárószámát a Nélküled címűt. A Lélekvesztő turné ugyanis már a somogyi kötődéssel is bíró Az andocsi Máriához című szerzeménnyel fejeződik be országszerte. A zenekar útközben meg is állt Andocson, hogy személyesen a helyszínen is átélhessék dalukat.
Lehetne még hosszasan sorolni a koncert momentumait, de annak aki ott volt vasárnap este annak talán felesleges. Aki pedig nem látta az Arcokat Kaposváron, annak néhány sorban nem lehet átadni a hangulatot, az együvé tartozás érzését, amit igazán csak az tud átélni, aki valóban magyar.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online