Kaposváron a világ ifjú focistái
A sok indulónak köszönhetően a korábbinál több, összesen 18 pályán játsszák majd a mérkőzéseket, és a kaposvári helyszínek mellett Mezőcsokonya és Hetes is bekapcsolódik a programba. A csapatok már a kezdés előtti napokban megérkeznek, és elfoglalják szálláshelyüket a város kollégiumaiban, szállodáiban. A vasárnapi regisztráció után július 19-én, hétfőn reggel már megkezdődnek a küzdelmek. Az egész rendezvény egyik legnagyobb látványossága lesz ebben az évben is a hétfőn 18 órakor kezdődő megnyitó.
A több ezer résztvevő fiatal a Kossuth téren gyülekezik majd, és innen vonul a Rákóczi Stadionba. Az ingyenes nyitó mérkőzést a Kaposvári Rákóczi és az olasz Brescia 16 évesei játsszák majd. A hét folyamán reggeltől estig meccselnek a fiatalok, a korosztályonkénti döntőket pénteken és szombaton rendezik majd. Igazi csemege, hogy találkozhatnak a résztvevők egy igazi magyar futball legendával, Nyilasi Tiborral, és veteránautó kiállítást csodálhatnak meg a megyeszékhely főutcáján.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
A Rákóczi stadionja az egyik heyszín
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online