Ki korán kel, Tesco-t lel!

"Egész éjjel a bejárat előtt várakozott az a vásárló, akit elsőként üdvözölhettek a salgótarjáni Tesco hipermarket nyitónapján, szerda reggel 8 órakor.
Mindvégig folyamatos volt a tömeg, de rendőri segítségre azért nem volt szükség. Akik most jártak errefelé az építkezés kezdete óta, meglepve tapasztalták, hogy teljesen átalakult az IPC SVG és a felüljáró közötti terület képe.


A hipermarketet még hétfőn este ünnepélyes keretek között adta át Paul Kennedy, a Tesco Magyarország vezérigazgatója és Puszta Béla, Salgótarján polgármestere. A megszólalók között volt Budai László, az áruház igazgatója is. Mint megnyitó beszédében elmondta, csapata nagy önbizalommal várja a vásárlók rohamát, s igyekeznek megfelelni az angol tulajdonos elvárásainak is.

Paul Kennedy beszédében utalt rá, hogy nagyon fontosnak tartja a magyar áruk jelenlétét immár 37 áruházból álló hazai láncukban. Jelenleg az itthon előállított termékek aránya a Tescoban 80 %. A 10. évfordulóját ünneplő hipermarket vezetője bejelentette: ez volt az első olyan egységük, amelynél már a tervezőasztalon is szerepelt saját benzinkút nyitása.

Puszta Béla országgyűlési képviselő, polgármester nem kendőzte: sokan a meglévő kereskedelmi boltok összeomlásától óvták a várost, amennyiben beengedi a Tesco-t. A polgármester szerint egy ekkora horderejű beruházást egyetlen település vezetőjének sem lenne joga visszautasítani, ráadásul 300 munkahelyet teremtettek. Kiemelte, hogy a Tesco megjelenése jótékony hatással lesz a kistérségben várható versenyre: jobb lesz az áruellátás, előtérbe kerül a minőségpolitika, s kedvező hatást gyakorol az árakra is. "

Forrás: www.nmedia.hu