Lakások piaci alapú lakbérrel
"Salgótarján megyei jogú város részéről Méhes András alpolgármester, a Salgó Vagyon Kft. részéről Seres Róbert főmérnök, a városfejlesztési és üzemeltetési iroda képviseletében Kovács István vett részt tegnap azon a bejáráson, amelyen a felújítás és építés alatt álló önkormányzati bérlakásokat tekintették meg.
Az Alagút úton 12, a Budapesti úton nyolc bérlakást újítottak fel, a Hősök útján 40 új bérlakás építése van folyamatban, amelyek műszaki átadása a közeljövőben várható.
Amint azt Méhes András elmondta: az önkormányzat pályázatot nyújtott be a korábbi években a Belügyminisztériumhoz, amelyek sikere lehetővé tette bérlakások felújítását, illetve újak építését.
– Az Alagút úton korábban az egészségügyi és szociális központ működött, amely átköltözött az egészségügyi szakközépiskola épületébe – mondta Méhes András. – Itt 12 lakást, a Budapesti úton nyolc lakást újíttattunk fel, a Hősök útján pedig negyven új bérlakás építése fejeződik be hamarosan. A felújított bérlakások esetében piaci típusú a bérlet, a cél az, hogy a lakbér a lakások fenntartását fedezze. A Hősök úti bérlakások szociális bérlakások lesznek, ahol már érvényesül a rászorultság elve is. Célunk az volt, hogy a 60 lakás egy kicsit „megmozgassa” a mobilitást, felújítva vagy újat építve jobb lakásokat biztosítsunk, olyan bérlőkkel, akik képesek fizetni. "
Forrás: www.nmedia.hu