Máris módosították a Fészekrakó-programot
Alig telt el egy hónap a Fészekrakó-program beindulása óta, máris módosítani kellett ...
Alig telt el egy hónap a Fészekrakó-program beindulása óta, máris módosítani kellett a rendeletet, ugyanis az eddigi szabályozás félreértésre adott okot a bankok körében. A hibát a bankszövetség jelzésére javították - derült ki a Népszabadság szombati számából.
Eredetileg ugyanis a kormányrendeletet számos bank úgy értelmezte, hogy a vételár telekhányadára nem vehető igénybe a Fészekrakó-program, mivel a rendelet szerint: új lakás építése vagy vásárlása esetén a telekár nélkül számított, általános forgalmi adót tartalmazó építési költség vagy vételár nem haladhatja meg Budapesten, illetve a megyei jogú városokban a 15 millió, vidéken pedig a nyolcmillió forintot.
Ez azt jelentette volna, hogy a támogatott hitel összege akár harminc-negyven százalékkal is kevesebb lehetett, az önerő pedig a minimális tíz százalékról a standard lakáshiteleknél szokásos negyven-hatvan százalékra emelkedett.
A módosítás azonban kiigazítja ezt a félreértést: e szerint ugyanis a kölcsön nem haladhatja meg az ingatlan - telekárral növelt - áfás árának, építési költségének kilencven százalékát. Az önrész kiszámításakor tehát a telekárral növelt vételárat kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy a konstrukció keretében húszmilliós ingatlan is vásárolható - mivel a hitelkérelem elfogadásakor a telekár nélküli összeget veszik figyelembe -, ugyanakkor a hitel összeg nem haladhatja meg a 15 millió forintot.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)