Megalakult a többcélú társulás
"Tizenkétféle cél megjelölésével együttműködésről állapodott meg a salgótarjáni városházán kedden megalakult kistérségi többcélú társulás, melyet huszonhárom önkormányzat hozott létre.
Puszta Béla, a város polgármestere, országgyűlési képviselő, – akit az új szerveződés elnökének választottak meg – ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a létrejött megállapodás szerint területfejlesztési, egészségügyi és szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi, közoktatási, közművelődési, település- és területrendezési, műemlékvédelmi, természet- és környezetvédelmi, közlekedési és vízgazdálkodási, szolgáltatástervezési, közrend- és közbiztonsági, valamint belső ellenőrzési feladatokat fognak az érintett települések közösen megoldani. Ezeken a területeken a felek már az eddigi együttes tevékenység során is számos tapasztalatot szereztek.
Az alakuló ülésen pályázati tervekről is döntöttek, pályázniuk azonban a legmagasabb öszszegű – 80–120 millió forintos – támogatás helyett a kisebb 20–50 millió forint összegre lehet, mivel a huszonháromból három falu – Bárna, Mátraszele és Karancskeszi – közoktatás terén az esetleges átszervezések miatt nem kíván együttműködni. Egészségügyi, területfejlesztési, hulladékgazdálkodási tennivalók közös megoldására valamennyi kistérségi tag igent mondott. "
Forrás: www.nmedia.hu